Police Press Lapkiadó  Kft.    

7621 Pécs, Király u. 36.

7601 Pécs, Pf. 21.

Médiaajánlat 2018

otthonra lelt muzsikus

ZOMBOR LEVENTE A TALAMBA ÜTŐEGYÜTTES VEZETŐJE CSERÉPKÁLYHÁRÓL ÉS BÚBOS KEMENCÉRŐL ÁLMODOZIK.

A szemeteskuka, ami minden rendes családnál a háztartási és a ház körüli hulladék tárolására és elszállítására szolgál, az a Talamba négy megszállott ritmusmágusának szent és sérthetetlen zeneszerszáma. Ütik, verik, dobolnak rajta, vérpezsdítő ritmusokat varázsolnak elő belőlük. Zombor Levente merész álma a kukákkal indult Debrecenből, és ma már majd’ ötszáz, a világ minden tájáról összegyűjtött ütőhangszert szólaltatnak meg a Gödöllőn otthonra lelt muzsikus.


– Olyan volt az utad, mint a mesében? Hipp-hopp ott legyek, ahol akarok, és Debrecenből egyszer csak Gödöllőn termettél, ahol az együttesed, a Talamba is megtalálta a helyét…

– Messziről indultam. Az utamon két tényező volt csak állandó:  elhatározás, hogy életemet a zenének szentelem, később pedig a Talamba, amit Debrecenben, a Zeneművészeti Főiskolán - ahol ütőszakon tanultam - , alapítottam a barátaimmal.


– Megszállottja vagy a hivatásodnak. A családból hoztad az eltökéltséged?

– Kakukktojás vagyok a családban, főfoglalkozású zenész csak én lettem. Édesapám mélyépítő mérnök, édesanyám magyar-történelemszakos tanár, legidősebb bátyám, Szabolcs, urbanisztikai mérnők, műemlékes - bár ő zenész is -, a másik bátyám, Krisztián épületgépész.

Otthonról azt az életfilozófiát hoztam, hogy mindenért meg kell dolgozni, semmi nem megy magától. A szüleim szegényen kezdték: édesanyámék egy parasztcsaládban tizenöten voltak testvérek, édesapám elszegényedett polgár családban, ötödmagával nevelkedett. Innen indulva szereztek a szüleim diplomát és családot alapítottak.


– Hol volt a Zombor család első otthona?

– Mátészalkán, ahol négy éves koromig éltünk, apám mérnökként az építőiparban dolgozott. Elég szűkös volt a családi büdzsé. Szolgálati lakásban laktunk, gyerekként nem volt külön szobánk. Aztán Nyíregyházára költöztünk, a családom azóta is ott él. Édesapám az egykori  Szovjetunióban,  Tengizben, egy építkezésen dolgozott. Ettől kicsit javult a család anyagi helyzete, de igazán akkor kezdett jobban menni, amikor apám megalapította a saját cégét, amit ma már a bátyám, Krisztián vezet, és Szabolcs is a cégben dolgozik. Mint mondtam, csak én vagyok kakukktojás. Csak a zenéhez értek.


– Korán eljöttél hazulról, a középiskolát részben Debrecenben, részben Vácott végezted, az egyetemi éveidet Debrecenben töltötted. Nem szakadtál el a családtól?

- A mi családunkban igen erős a kötődés. Apám egy életre szóló útravalót adott nekem azzal, hogy mindig a saját lábamon kellett megállnom, megtanította nekem, hogy elsősorban magamra kell számítanom, ami nem azt jelenti, hogy nem segít, de a munkából alaposan ki kellett vennem a részem mindenkor. Legjobb példa erre, ahogy Gödöllőn épült az otthonom. A szüleim, a testvéreim mindenben segí­tettek, a költségek jó részét azonban nekem kellett előteremtenem.


– Szóval Mátészalka, Nyíregyháza, Debrecen, Vác után Gödöllő. Itt vagy igazán otthon?

- Igen, itt élek a feleségemmel, a gyerekeimmel, itt a munkám, a megélhetésem, és nem utolsósorban a Talamba, ami Gödöllőn igazi otthonra lelt. Azonban van még egy hely, ami nagyon közel áll a szívemhez. Egy kúria, nem messze Nyíregyházától: Ricsika, ami a család búvóhelye, ahol nagyon sokszor mindannyian együtt vagyunk, kikapcsolódunk, ledobjuk a hétköznapok búját-baját. Anya, apa és mi hárman testvérek és mindannyiunk családja. Ilyenkor anya kedvenc ételeinket főzi, kóstolgatjuk a saját házi pálinkánkat, finom borokat iszogatunk és beszélgetünk.


– Térjünk vissza Gödöllőre? Hogy találtál a házra, ahol most éltek?

– Egy félkész házat találtunk, kétszinteset, olyan mediterrán jellegűt, ami egy dombra épült. Rengeteg dolgunk volt, mire felépült. Miután elkészültünk a házzal, pénzünk persze nem maradt, hogy úgy rendezzük be, ahogy szeretnénk: a feleségem és én is hoztuk a régi holmijainkat.


- Bemutatnád kicsit a házadat?

- A ház legfontosabb része a próbaterem, itt szoktunk közösen zenélni. A feleségem, Eszter csellista, a fiam, Bercike hatéves, dobol, és éppen gitározni is tanul. A lányom, Mesi óvodás, még nem zenél, úgy látjuk, ő egyelőre harcművésznek készül. Az együttes persze nem itt próbál, szerencsére van próbatermünk a Gödöllői Művészetek Házában. A konyhába csak ritkán tévedek be, az a feleségem birodalma, bár én is főzök időnként, de csak a kertben; grillen vagy bográcsban. Ide már álmodtam is egy búbos kemencét, ha pénzem lesz rá, meg is építtetem.


– Miről álmodozol még a házzal, az otthonoddal kapcsolatban. Mi az, amit mindenképpen szeretnél megvenni, megvalósítani?

- A nappaliba szeretnénk egy cserépkályhát és sok-sok olyan berendezési tárgyat, ami a vidéki, paraszti életet jellemzi. Hiába is szépíteném, a szívem mélyén megmaradtam annak, akinek születtem: egyszerű, jó értelembe vett „parasztgyereknek.”


- Visszatérve a zenére, a Talambára, kiknek szól a zenétek?

– Mindenkinek. Kisgyerekeknek, felnőtteknek, nagymamáknak, nagypapáknak... Az együttesel tizennégy éve alatt hat albumot ké­-szítettünk, mindegyik más és más stílust képvisel. A repertoárunkban van jazz, autentikus afrikai zene, népzene, világzene, komolyzene, tradicionális és kortárszene, magyar és francia kávéházi zene, rock- és popzene, de kivétel nélkül mind sajátos, Talamba feldolgozásban.


– Azaz meghatározó szerepet kapnak az ütőhangszerek. Mikor élvezed a csendet?

– Napnyugtakor, a fürdőszobában. Befekszem a kádba, és legalább másfél óráig ki sem mászom belőle. Itt szoktam olvasni, de olyan is van, hogy csak gondolkodom, álmodozom.

Az elmúlt hónapban tartottunk egy  lemezbemutató koncertet, mely  helyszínéül a Gödöllői Kastélyt választottuk. Valamint júniusban készülünk 1 fellépésre Sződligeten.